Prostitúció

A boldog békeidők Krúdy, Ady és Popper által megörökített  bordélyházakhoz hasonló rangos műintézményeket nemigen találunk. Miután a kommenista erkölcs éber őrei fél évszázaddal ezelőtt megtiltották a nyilvános házak működését, a prostitúció elsődleges terepe a közterület lett. Nem mintha az utcai strichelés legális lenne, de hát a legősibb mesterség művelői által kínált szolgáltatásokra mindig is jelentős igény mutatkozott akár prűd emberek között  is. Milyen is a kínálat?

Útmenti pillangók
Az időpont szombat délelőtt fél tíz, a helyszín a 4-es főút Hajdúszoboszló felé vezető szakasza, kevéssel a Nádas csárda előtt. Az út mellett fekete bőr miniszoknyában és piros bőrdzsekiben pompázó szőkített hajú hölgy integet flegmán. Ötven méterrel az állomáshelye után állok meg, a magas sarkú cipellőjéhez mérten rendkívül fürgén szökell hozzám. Lehúzom az ablakot, hogy közelebbről megnézzem a kurvát. A negyven körüli, kreol bőrű, telt keblű (enyhén molett) nő arcán elkenődött a smink – nincs benne semmi kívánatos. – Szexelni akarsz? – kissé komoran kérdezi, mint aki nem bízik benne igazán, hogy összejön a „fuvar”. – Attól függ, mibe kerül ez nekem – mondom, némi mosolyt erőltetve az arcomra. – Gumival három-, gumi nélkül ötezer. – Az sok, mondom, nem lehetne alkudni? Kétezerért leszoplak, jó lesz? – Le is nyeled? – Az háromezer. O.K.? – Ne haragudj, nem vagy az esetem, szia – mondom és már indítom is az autót. A kurva káromkodik, én tovább megyek, pár száz méterrel odébb egy másik nő is integet, az mintha jobban nézne ki és fiatalabb is lenne, de úgy döntök, hogy nem kísérletezem tovább. Megfordulok, irány a belváros!
 
Tízezerért mindent
 Az egyik sétálóutcáról nyíló belső udvarban peep-show várja az úri közönséget. Lépcsőn kell lemenni a kissé hűvös alagsorba. Mit akarsz? – kérdezi egy kedves, közvetlen férfi. Ez egy peep-show lenne vagy nem? – De igen. – Jó, akkor megnéznék egy lányt, ahogy táncol. Mennyibe kerül egy perc? – Kétszázért öt perc, rendben? – Nagyszerű, mondom e méltányos árat hallva.
 
Fülke nincs, sem lehulló függöny, a produkció testközelből élvezhető. A lány legföljebb húszéves lehet, kifejezetten jó alakú. Vetkőzni viszont nincs kedve. Nágyon hideg ván itt, megfazik a cicijeim – mondja tört magyarsággal. – Dé ha akarod, felmegyünk fűtött szoba, ott mindent lehet. – Mennyiért? – Áz áttól függ. Ha csak fogdosni akarsz, kétezer tíz perc. Há bászni szeretnél, ötézer. De ván extrá is, kedvezményes. – Miféle extra? – Tízezret fizetsz es egy órát aszt csinalsz velem, amit te csak ákarsz. – Bármit? – Persze, hogy barmit. Ámit csak ákarsz! – Jó van, menjünk! Főnök úr lesz egy extra, mondom és a copfos hajú férfi kezébe csúsztatok egy tízezrest. A lakás valóban fűtött, a bútorok a hetvenes évek ízlésvilágát tükrözik. A konyhában még egy lány. Szandi vagyok, mondja, akarod hogy én is beszálljak? – Benne van a tízesben? – Persze, persze, minden benne van. – Akkor még szép, mondom, és a magyar nyelvet enyhe akcentussal beszélő Anna szelíd erőszakának engedve vetkőzni kezdek. – Ide teheted, a hokedlire a ruhádat – mondja készségesen Szandi. Néhány perc és máris hármasban fekszünk egy zöld plüss franciaágyon (lepedő nincs). Anna tényleg profi: figyelmes és odaadó. Szandi már nem annyira: negyedóra múltán kimegy a szobából, aztán a lakásból is. Különösebben nem bánom: a Kárpátaljáról érkezett lány egészen érzéki és minden olyan kezdeményezésemet szívesen fogadja, amitől a Szilvási regényein vagy a Kiskegyed románcain nevelkedett hölgyek többsége, mint perverziótól, szinte undorodik. Nem pusztán a gátlástalanságról van szó, az egy örömlány esetében mondhatni természetes: Anna láthatóan (hallhatóan) élvezi is a szexet. Hamar eltelik az egy óra. Gyorsan kihasználom a bónuszként kapott tíz perc ráadást, s már lenn is vagyok az utcán.
 

Egy tisztességes utcalány
Ideje ebédelni, így aztán egy belvárosi hotel étterme felé veszem az irányt. A választást természetesen a szakmai érdeklődés motiválja: arra számítok, hogy a szállodában találok hölgyeket is. A kiadós ebéd elköltése után jön a kellemetlen meglepetés: a pénztárcámból eltűnt a pénz! Szandi, Szandi, Szandika, mondom félhangosan, miközben azon gondolkodom, hogy visszamenjek-e reklamálni. Aztán megnyugtatom magam: végül is az a pénz arra volt szánva. Bankkártyával fizetek, bízva abban, hogy arról Szandika nem tudta lehúzni a pénzt. Így is van. Mondom a pincérnek, hogy kávé helyett egy hölgyet szeretnék. A bárba irányít, egy láthatóan komoly súlyfölösleggel küzdő úrhoz. Mennyit szánsz rá? – ezt kérdezi tőlem az irdatlan hústömegű strici, miközben telefonon is beszél valakivel. Visszakérdezek: – Mit tudsz ajánlani? Közben megérkezik egy húsz év körüli, dekoratív szőkeség. Őt viheted – mondja. Húszas egy félóra szobával együtt. Jó lesz? – Nagyon sok – mondom. – Sok? Akkor menjél a 4-esre, b… meg, ott tízért kapsz tripperes románokat! Olyat akarsz? – Nem, dehogyis – mondom, s kicsit hezitálok, hogy a pénzkiadó automata felé vegyem-e az irányt vagy befejezettnek nyilvánítsam a szakmai utat és hazamenjek. – Legyen tizenöt – mondom, mert a szöszi valóban ígéretes. A válasz kicsit indulatos: – Én nem alkudozok, b… meg! Ha kell a csaj, adjad a húszast, Csabi odaadja a kulcsot és már mehettek is szobára! Ha nem kell, ne húzzuk egymás idejét. – Jól van, mondom, mindjárt hozom a pénzt, csak ki kell vennem az automatából.
 
A patinás szálloda szobája elegánsnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető. Mónika, a szöszi rutinos versenyző. Az én ízlésemhez képest túlságosan is az. Olyan hangokat hallat, mint a harmadosztályú német szexfilmek hősnői. És ami a legkellemetlenebb: nem enged mindent. – Ha a fenekemet is akarja – mondja –, az plusz ötezer. – Ne viccelj velem Mónika – győzködöm –, a fiúd azt mondta, hogy te análisan fixált vagy, azért is választottunk téged. De hiába beszélek neki, így inkább azt csinálom, ami benne van az árban. Végül is nem rossz, de  messze elmarad Annától – főleg ami a lelkesültséget illeti. – Ha megint akar – mondja befejezésül –, csak szóljon telefonon és odamegyek, ahová kell! Erre nem mondok semmit. A hallgatásomból talán Mónika is sejti, hogy nem leszek állandó kuncsaftja. – Szia Mónika, mondom, és elindulok hazafelé. – Viszontlátásra! – mondja a szöszi, aki szoros kapcsolatunk ellenére sem mert visszategezni. Búcsúzáskor az arcát jobban megnézve úgy találom, hogy van valami a tekintetében, ami becsületről és tisztességről árulkodik. A mosolyában ott bujkál az a nehezen megfogható vonás, ami alapján oly könnyű megkülönböztetni az ártatlan, rendes lányokat a lelketlen, önző riherongyoktól.
 
A szellemi világosság mozgó akadémiája
Mit tanulhatunk az örömlányoktól? Mindenekelőtt filozófiát. Ahogyan arra oly sok filozófus felhívta már a figyelmet, a szkepticizmus legegyszerűbb, legkevésbé dogmatikus teremtményei a kurvák. De tanulhatunk tőlük toleranciát és alkalmazkodódépességet is. Egy kurvának par excellence nyitottnak kell lennie, alkalmazkodnia kell a körülményekhez. Akkor is muszáj neki nagy műgonddal sóhajtozni, ha éppenséggel teljesen közömbös a kliense iránt – márpedig ez a szellem olyan viselkedési modelljét testesíti meg, amit a régi görögök méltán neveztek bölcsnek. De talán mindennél fontosabb az, amit Emil Cioran, a nagy román bölcselő fogalmazott meg: „Akár a világgal, akár saját magunkkal szemben bármiféle hit vagy erkölcsi skrupulus nélkül élni – ez a legfontosabb dolog, amire megtaníthat minket a prostitúció, a szellemi világosság mozgó akadémiája, amely éppen úgy a társadalom peremén helyezkedik el, mint a filozófia.”

A legjobb POTENCIANÖVELŐK itt! - A legjobb SZEXSHOP BOLT ÉS WEBÁRUHÁZ itt!