Kinek zsákutca az a kapcsolat, amelyből nem lesz házasság?

Nemrégiben írtam az idő szorításában zajló nagy párkeresési hajszáról, amelyben valahogy mindig a nők állnak vesztésre, mert, ha a gyerekvállalás is a terveik között szerepel, elég szűkre szabott az idejük – nem annyira szűkre szabott, mint száz éve, de később is kezdik az egészet, így aztán nem marad olyan nagyon sok évük rá, mint a férfiaknak, akiknek biológiai okokból mindig ráérősebb a dolog.

Nyilván ez is ok arra, hogy a nőknek fontos, hogy minél előbb olyan párkapcsolati fázisba érjenek a partnerükkel, amelyből már nem nehéz eljutni a házasságkötő teremig (nem minden nő vágyik erre, de azért a többség még mindig inkább házasságban vállalna gyereket, mint együttélésben), míg a férfiak ilyeneken nem görcsölnek, nekik az együttélés, a laza kapcsolat is jó. Azzal együtt, hogy – mint számos felmérés bizonyítja – a házasságból végül is ők profitálnak többet, nekik éri meg inkább, ők viselik rosszabbul a válást is.

Mindennek fényében vajon zsákutca-e egy olyan kapcsolat, amely sose ér el a lánykérés fázisáig, vagy, ha ez nincs is, abba a fázisba, amelyben mindketten késznek mutatkoznak a gyerekvállalásra? Mert a tendencia azt mutatja, hogy egyre több élettársi kapcsolatba születik gyerek, és ha a családalapítás volt a cél, akkor házasság ide vagy oda, a cél végül is megvalósult. Persze azt is szokás mérni, hogy amíg a nőt a férfi nem veszi feleségül, a nő sosem érzi magát igazán biztonságban. De mivel elválni is ugyanúgy lehet, mint szétköltözni, azért már rég nem tartunk ott, hogy a házasság egy bombabiztos életbiztosítás lenne. 

Vagyis tényleg annyira fontos-e a házasság, és ha ez így van, tényleg elvesztegetett idő-e egy nő számára az olyan kapcsolat, amely nem torkollik elköteleződésbe? 

Erre a kérdésre biztos nagyon sokféle választ adnának az érintettek, de én nem hiszem, hogy bármilyen kapcsolat is elvesztegetett idő lenne – ha két ember szerette egymást. Ha nem volt szeretet, gyengédség, csak jobb híján voltak együtt, ha az egyik bántotta a másikat, vagy egymást bántották folyamatosan, akkor már azt mondhatnánk, elvesztegetett idő volt, legalább egy része. Rossz kapcsolatban maradni, főleg, ha erre semmilyen anyagi vagy egyéb szükségszerűség nem kényszerít rá, mindig sajnálatos, de ha az a kapcsolat alapvetően jó volt, szép élményekkel gazdagodtunk általa és szívesen emlékszünk vissza rá, akkor nincs mit megbánnunk.

Úgysem tudhatjuk, hogy ha azt kihagytuk volna, lett volna-e másik, elköteleződésbe vezető kapcsolatunk, és ha igen, abban boldogok lettünk volna-e: hiszen annak puszta ténye, hogy egy férfi elvesz feleségül, még nem tesz boldoggá, ha nem igazán őt akartuk… És ez hosszabb távon mindenképp ki fog derülni. 

Ugyancsak fájó kérdés ebben a témakörben, hogy egy házasságig eljutott, de a gyerek projektben nem eredményes pár zsákutcának érzi-e a kapcsolatát? Ha a zsákutcaság a gyerekek megszületésétől függ, akkor logikus, hogy ezt a kérdést is feltegyük. Hiszen nem ritka, hogy mindketten egészségesek, mégse jön össze a gyerek, ha valaki mással próbálták volna, akár még sikerülhetett is volna… De ha alapvetően jó a kapcsolatuk, ezt mégse hányják egymás szemére. (Persze olykor a ki nem mondott szemrehányások is bántók és mérgezhetik a kapcsolatot.)

Sose tudhatjuk, mit dob a gép, melyik kapcsolatunk hová vezethetett volna, ha kitartunk mellette, vagy mi lett volna, ha azt, amelyik mellett kitartottunk, mégis inkább megszakítottuk volna, mert igazán nem voltunk meggyőződve arról, hogy hosszú távon is jó lesz, de kezdtünk kifutni az időből. 

Nyilván nem csak a nők érezhetik zsákutcának egy-egy kapcsolatukat: sok férfi is vágyik a családra, vagy legalább is arra, hogy meg tudjon állapodni egy nő mellett, és ha a nagy szerelemmel indult kapcsolat mégis zátonyra fut, nagy csalódás éri őket, ugyancsak gondolhatják úgy, hogy zsákutcába értek, érdemtelenre pazarolták az éveiket… Vagy éppen a családalapítás vágya viheti őket is abba az irányba, hogy feleségül vegyenek valakit, akiről már akkor sejtik, hogy nem lesznek mellette boldogok, de nincs erejük, kedvük megint újrakezdeni a keresést.

A mi lett volna ha… problematikája mindenkit izgat valamilyen szinten. Pont a párkeresés, a családalapítás hat ki leginkább egész életünkre, ezzel kapcsolatosan hozzuk a legfontosabb hosszú távú döntéseket, ráadásul legtöbbször olyan érzelmi állapotban, amely nem igazán alkalmas fontos döntések meghozatalára. De mivel nem áll módunkban minden alternatívát kipróbálni, sőt, egy alternatívát sem valósíthatunk meg, még mindig az a legjobb, ha elfogadjuk a múltunkat, és nem azon kattogunk, hogy kivel kellett volna együtt maradnunk, vagy kivel volt kár plusz két évet eltöltenünk, abban a reményben, hogy mégis feleségül vesz/hozzánk jön… 

Forrás: Randivonal blog

A legjobb POTENCIANÖVELŐK itt! - A legjobb SZEXSHOP BOLT ÉS WEBÁRUHÁZ itt!