Akinek kedve támadt megerőszakolhatta a lányokat

Magdolna nővérek volt a címe annak a filmnek, mely hat éve világszerte éles vitát váltott ki a katolikus egyházon belül és kívül. Peter Mullan skót rendező alkotása egy ír apácák által fenntartott iskoláról szól, ahol brutális testi fenyítés, tudatos megalázás, szexuális visszaélés tette pokollá a bentlakó fiatalok hétköznapjait. Akkor mindenki azt találgatta: a rendező szerint megtörtént eseten alapuló filmben mennyi a valóság, és mennyi az – akár egyházellenes szándékkal hozzáköltött – fikció.
Az élet a napokban adta meg a minden kétséget kizáró választ. Írországban május 20-án került nyilvánosságra az a jelentés, mely a gyermekek elleni visszaéléseket vizsgáló, Sean Ryan ügyész vezette állami bizottság tízéves munkáját összegzi. A testületet Bertie Ahern korábbi miniszterelnök hozta létre egy 1999-es, a Magdolna nővérek alapjául is szolgáló dokumentumfilm okozta botrány következményeként. Az alkotásban az apácák által fenntartott intézmény egykori lakói számoltak be megaláztatásukról – élesen megosztva a társadalmat. Sokan minden szavukat készpénznek vették, mások viszont azzal vádolták őket, hogy a kései anyagi kártérítés reményében festik múltjukat a valóságosnál sötétebbre.

A vizsgálatot az egykori diákok szavahihetőségének tisztázására, és a katolikus egyház becsülete miatt is el kellett indítani. Az utóbbi években rendre előkerültek hasonló történetek, ám mindenre kiterjedő tényfeltárás nélkül nem lehetett megállapítani, hogy mennyi az igazság a szórványosan előkerülő vádak mögött, és hogy a visszaéléseket mennyiben lehet elszigetelt, vagy éppen a katolikus oktatási rendszerben mindennapos jelenségnek tekinteni.

Az 1930-as évektől a kilencvenes évekig tartó időszakot vizsgáló 2600 oldalas, 250 egyházi intézményre kiterjedő jelentés mellbevágó egyértelműséggel állapítja meg: a brutális testi fenyítés, a lelki, érzelmi terror, a szexuális erőszak gyakori volt a katolikus bentlakásos intézményekben. Egyes iskolákban rabszolgaként dolgoztatták a gyerekeket, az ütlegelést rituális jelleggel és különös kegyetlenséggel alkalmazták, máshol a fojtogatás, víz alá nyomás és a fenyítés egyéb, megalázónál megalázóbb példái kerültek napvilágra.
A legkínosabb esetek azonban a szexuális kizsákmányolás fogalomkörébe tartoznak. A bizottság megállapította, hogy az élet különösen két szerzetesrend: az egyházi iskolák többségét működtető Keresztény Testvérek nevű férfitársaság, illetve az irgalmas nővérek intézményeiben ért fel sokak számára máig ható rémálommal. Az utóbbi évtizedekben ugyanis a két közösség tagjai közé több pedofil, illetve perverz hajlamú ember férkőzött – vagy időközben vált azzá -, akik közül sokan évekig, évtizedekig háborítatlanul zaklathatták a fiúkat és lányokat. Több ezres nagyságrendben váltak bizonyítottá azok az esetek, amikor a szerzetesek, illetve az intézmény világi munkatársai, látogatói megerőszakolták, alkalmi vagy rendszeres szexuális szolgáltatásokra kényszerítették a rájuk bízottakat.

Jobbára olyan intézményekről van szó, melyeket a társadalom perifériáján élő fiatalok – szétesett családok gyermekei, megesett gyereklányok, munkakerülők, bűnözői háttérrel érkezők – nevelésére, illetve munkára szoktatására hoztak létre még a XIX. században. Ezek, az egyes esetekben afféle dologházként működő, a társadalom látó- és érdeklődési körén kívül eső iskolák sokszor egy Isten háta mögötti településen voltak, ahol a külső ellenőrzés nélküli összezártság kinek-kinek a rosszabbik énjét hozta felszínre. Ez a fő oka annak, hogy az első hallásra hihetetlennek tűnő esetek éveken keresztül különösebb következmények nélkül megtörténhettek.

A másik magyarázat leginkább a szerzetesnők által fenntartott intézmények hétköznapjainak árnyoldalaira világít rá: ha egy itteni lány nemi vagy fizikai erőszak áldozata lett, és jelentette az esetet az iskola elöljáróinak, gyakran még ő kapott fenyítést – hogy legközelebb kétszer is meggondolja, merjen-e panaszkodni.

A vizsgálat során a szerzetesek azzal védekeztek: az ügy azért fajulhatott idáig, mert nem volt tudomásuk a botrányos esetekről. A bizottság azonban megállapította, hogy az illetékes egyházi vezetőknek tudomással kellett bírniuk a visszaélésekről – de ők mégsem a helyzet rendezésében, hanem elhallgatásában mutatkoztak érdekeltnek. Ha pedig egy-egy pedofil szerzetes ügyét már nem lehetett a szőnyeg alá söpörni, legfeljebb áthelyezték egy másik iskolába, vagy világi tanárként folytatta tevékenységét – és sok esetben bűnös üzelmeit.

Nem véletlen, hogy az ír püspökök egymás után adják ki nyilatkozataikat, melyekben mélységes megdöbbenésüknek és szégyenüknek adnak hangot, s egyházuk nevében töredelmesen bocsánatot kérnek az áldozatoktól. Emellett hangsúlyozzák, hogy a jövőben szigorúbban veszik a pedofil eseteket, az eddiginél komolyabb beszámolási kötelezettséget írnak elő az egyházi illetékeseknek (a püspökök már eddig is kötelesek voltak jelenteni az ilyen ügyeket a rendőrségnek), és ügyelnek rá, hogy a papok és fiatalok ne lehessenek együtt kétes, ellenőrizetlen körülmények között.

Ez azonban már eső után köpönyeg. Különösen azok után, hogy kiderült: a bizottság jelentése nem jár semmiféle büntetőjogi következménnyel. Már csak azért sem, mert a Keresztény Testvérek rendje 2004-ben egy nyertes per következtében elérte, hogy a Ryan-bizottság jelentésében – a személyiségi jogokra hivatkozva – ne szerepeljen az elkövetők neve. „Dühös vagyok és elkeseredett. Úgy érzem, becsaptak, átvertek. Soha fel nem téptem volna a sebeimet, ha tudom, hogy ez lesz az eredménye” – fakadt ki az egyik áldozat, mások pedig a bizottság sajtótájékoztatóján adtak hangot elégedetlenségüknek.

A kárvallottak ugyanakkor nem maradtak kártérítés nélkül. Az ír kormány eddig 12 ezer áldozatnak fejenként átlagosan 90 ezer dollár kompenzációt fizetett, aminek ellentételezéseként vállalniuk kellett, hogy további követelést nem támasztanak az állammal vagy az egyházzal szemben. (Az ír katolikus püspökök összesen 175 millió dollárral szálltak be a kártérítésbe – mely összeget sokan keveslik.)
Az ír egyháznak a jelek szerint nem azt kell a leginkább felróni, hogy szerzetesei között ferde hajlamú egyének is feltűnnek – hiszen ilyen esetekre a bizottság jelentése szerint az állami intézményekben is volt példa. A katolikus közösségek legfőbb felelőssége abban áll, hogy – az egyes ügyek miatt kipattanó botránytól tartva – elhallgatták a jelenséget, szemet hunytak megtévedt társaik magatartása felett, mígnem az egész ügy nemcsak rájuk, de az egész ír egyházra, sőt közvetve a világ összes katolikusára hullt vissza sokszorosan.

Európa egyik legkatolikusabb országa ezzel alaposan feladta a leckét XVI. Benedeknek. Most sokan arra kérik a pápát, vizsgálja felül az ír szerzetesrendek működését, mások pedig arra emlékeztetnek: miként tavalyi Egyesült Államok-beli látogatásán hangsúlyosan bocsánatot kért az amerikai egyházban elharapódzó pedofilügyek miatt, most is ideje volna hasonló gesztust gyakorolni

A legjobb POTENCIANÖVELŐK itt! - A legjobb SZEXSHOP BOLT ÉS WEBÁRUHÁZ itt!