Címke archívum: rabszolga

Fémes színű golyós szájpecek előjátékokhoz, bdsm szexhez


Fémes színű golyós szájpecek előjátékokhoz, bdsm szexhez

Ne szólalj meg! Tanítsd meg szeretőd, hogy alázatos legyen! Ehhez ideális módszer a játékos platina labda, mely egy teli golyós szájpecek. Erős műanyag kialakítása tökéletesen illeszkedik a szájba, és elég szilárd ahhoz, hogy ne moccanjon meg, miközben éppen izgatnak. A bdsm termék rugalmas bőr szíjjal készül, és állítható csatos résszel. Akár azonnal ezüstös fémes színben […] Termék címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A cikk folyatatása itt: Fémes színű golyós szájpecek előjátékokhoz, bdsm szexhez © 2013 Intimcenter.com.

A szexrabszolga története

A hatalmas vasajtó döngve zárult be Veronika mögött. A pincében félelmetes félhomály sejtette a tárgyak helyét. Veronika elborzadva nézett körül, miután megszokta a szeme a félhomályt. A sarokban egy pad állt, melyre oda lehetett valakit kötözni. A terem közepén hatalmas franciaágy. Egy asztalon pedig mindenféle eszközök, vibrátorok, és egyéb kellékek. A pince végében pedig egy [...]

A cikk folyatatása itt: A szexrabszolga története © 2013 Szexplaza.com.

Egy rabszolga betörése

Átlagos megismerkedés volt a miénk. Minden úgy indult, ahogy az lenni szokott. Órákig hancúroztunk az ágyban, a legkülönbözőbb pozitúrákban. Aztán azzal az ötlettel jöttem elő, hogy játsszunk szerepjátékot. Egyszer azt mondtam, legyünk rabszolga és császárnő. Minden szerep közül ez volt számomra legbizsergetőbb. Örömet okozott. Jó érzés volt megélni, hogy ő kiszolgáltatott, én pedig azt teszem, amit csak kigondolok.. Mindkettőnknek tetszett. Újabb és újabb ötletekkel rukkoltunk elő. Egy napon arra döbbentem rá, ez már több, mint egyszerű szerep. Az úrnője voltam, azt tettem velem, amit csak akartam. Habozás nélkül engedelmeskedett. Korábban sosem tapasztalt érzés lett rajtam úrrá. Élvezetet jelentett, szenvedélyemmé vált. Boldog voltam, és szenvedése örömet jelentett nekem. Néha üvöltött a szenvedéstől. Sokszor hittem, nem bírja tovább, mégsem mondta ki a szót, amiben megállapodtunk, ha abba szeretné hagyni. Egy speciális eljegyzés is volt közöttünk. Egyik alkalommal (minden kikötözés nélkül) kilyukasztottam a bal oldali mellbimbóját… A teljes történet itt olvasható.

A cikk folyatatása itt: Egy rabszolga betörése © 2012 Szexplaza.hu.

Úrnőm tiszteletére 1.

domina_usbEzt a történetet Úrnőm engedélyével az Ő tiszteletére teszem közzé: A Szolga. Kopogok az ajtón. Semmi válasz. Kicsit elbizonytalanodva kopogok ismét. Néhány másodperc után egy nőies, de határozott hangot hallottam.
– Ki az?
– Tamás vagyok! – válaszoltam.
– Miféle Tamás? – nyitotta ki Alexa Úrnő az ajtót. Egy kifejezetten szexis papucs, miniszoknya és egy blúz volt rajta, s bár ez utóbbi nem volt átlászó, gyönyörű domborulatai csábítóan meredtek rám a blúz alól is.

Végigmért… – nálam nincs semmiféle Tamás! Amíg nem érdemled ki, hogy megtiszteljelek egy névvel, addig nálam csak szolga a neved! Nem érdekel, hogy amúgy ki vagy, mi vagy és hogy hívnak, nálam csak egy férfi vagy és mint ilyen, természet szerűleg nem lehetsz más, mint szolga! Világosan beszéltem?
– Igen, persze! – válaszoltam, miközben az Úrnő nagyobbra nyitotta előttem az ajtót, hogy beléphessek.
– Úgy látom, nem vagy tisztában azzal, hogy miképpen illendő viselkedni egy Úrnő színe előtt… – mondta kissé lenézően, egyre inkább szigorú hanggal. Ezek szerint nem jártál még dominánál? Mondtam neked már a telefonban is, hogy kezdőkkel nem foglalkozom!
Kissé kérdően néztem az Úrnőre, majd határozottságát látva, elbizonytalandtva válaszoltam:
– Jártam már több Úrnőnél is…
– Akkor mi van, mire vársz? – rivalt rám Alexa Úrnő, szinte már dühösen. Beléptél a birodalmamba, nem? Itt akkor emelkedhetsz két lábra, ha azt külön engedélyezem neked! Amúgy a küszöbömön túl négykézláb a helyed! Kérvényt nyújtsak be?
Bevallom, meglepett az Úrnő határozottsága, mert eddigi dominás élményeim alapján arra számítottam, hogy előszőr egy üdítő kíséretében átbeszéljük, hogy mit is szeretnék, azután kezdődik a játék. Alexa Úrnőnél szemmel láthatóan szó sem volt erről! Zavaromat az Úrnő is észre vette, de tétovázásom csak tovább dühítette.
-Földre már, te féreg! – kiáltott rám.
A hangjában meghúzódó határozottság olyan erőteljes volt, egyszerűen nem hagyott számomra döntési lehetoséget, térdre ereszkedtem.
-Nem azt mondtam, hogy térdre, hanem azt, hogy négykézlábra, te tetű! – kiabált ismét rám.
Szavainak súlyából éreztem, hogy zavaros viselkedésem egyre inkább kihozza sodrából, s arra gondoltam, talán nem is kellett volna ide jönnöm… Ahogy a földre ereszkedtem, az Úrnő lába pont az arcom elé került. Térdeltem négykézláb, néztem az Úrnő lábát, de mivel hosszú másodpercekig nem történt semmi, felnéztem, hogy próbáljam kipuhatolni, mit vár tőlem. Az Úrnő tekintete azonban nem árult el semmit.
– Ki mondta, hogy felnézhetsz? – kiáltott rám ellenben kérdőn.
Miután utasításainak engedelmeskedve zavartan ismét a föld felé fordítottam tekintetem, halk, kimért hangon folytatta:
– Általában türelmes és megbocsátó vagyok a szolgákkal szemben, de úgy látszik, te ma mindenképpen ki akarsz hozni a sodromból! – mondta az Úrnő, majd az utolsó mondatot szinte már be sem fejezve, néhány lépésnyire eltávolodott tőlem. Te tudod…. Én megadtam neked a lehetőséget, de beszélhetek másként is! – mondta olyan nyugodt, kimért és idegeket borzoló hangon, hogy szavai szinte jégcsapként futottak végig a hátamon. Majd ugyanezen a hangon folytatta:
– Hát jó…akkor kezdjük a legelején! Azt már elmagyaráztam neked, hogy a neved nálam csakis szolga lehet. Elmondtam azt is, hogy ha átléped a küszöböm, a padlón a helyed! Azt tudod-e, hogy miért vagy itt?
– Hogy szolgáljalak téged! – válaszoltam habozás nélkül, de abban a pillanatban az Úrnő nádpálcájával egy hatalmasat ütött a hátamra!
– Nem tűröm, hogy egy ilyen féreg, mint te, önmagával azonos értékűnek nézzen és tegezzen! – kiabálta most már tényleg dühösen, majd a hajamba markolva felemelte a fejem és az arcomhoz egészen közel hajolva azt mondta: -A helyes válasz mindig magázó és minden hozzám intézett mondatod végén ott van az, hogy Úrnőm! Értetted vagy elmagyarázzam mégegyszer?
– Értettem – mondtam először, majd az Úrnő ellentmondást nem tűrő szigorú tekintetét látva azonnal korrigáltam:
– Értettem, Úrnőm!
– Na végre! Azt azért nem mondhatnám, – engedte el a hajam az Úrnő, – hogy túl gyorsan vág az agyad! Majd néhány másodpercnyi, számomra nagyon kínos csend után folytatta: – Akkor lássuk a többi alapszabályt, mert úgy látom, hogy egy betöretlen, faragatlan fickóval van dolgom, nemde? – tünődött el magában… Az lesz a legjobb, ha a legelején kezdjük! Szóval mikor átléped Úrnod birodalmának küszöbét, azonnal, felszólítás nélkül négykézlábra ereszkedsz, mert ebben a házban te csak egy kivert kutya vagy és a földön a helyed! Értteted?
– Értettem, Úrnőm! – válaszoltam…
-Nagyszerű! – folytatta az Úrnő, s hangjában éreztem némi megnyugvást. Azt úgye nem kell magyaráznom neked, hogy a férgek általában nem viselnek ruhát…?
– Nem, Úrnőm! – válaszoltam, mint egy jó tanítvány, szinte azonnal.
– Akkor megint mi a fenére vársz? – üvöltött rám torka szakadtából az Úrnő! Csak nem képzeled, hogy beteheted lábad a birodalmamba ruhában? Vetközz, te ringyó, de azonnal!
A hirtelen harag kissé megijeszett, gyorsan vetkőzni kezdtem. Közben úrnőm folytatta:
-Legközelebb ezt már nem fogom elnézni neked, világos? Ha belépsz, azonnal levetkőzöl és négykézlábra ereszkedsz! Ez a kiinduló pozíció, ebben a helyzetben üdvözölsz, megértetted?
-Igen, Úrnőm! – válaszoltam immár meztelenül az Úrnő lába előtt négykézláb térdelve.
– Remek! – nyugtázta az Úrnő, majd kissé meghajolva, lenézően benézett a lábam közé. Szerencséd, hogy az a nyomorék farkad lóg és nem ágaskodik, mert utálom azokat a férgeket, akik álló farokkal jönnek ide! Ez nem kupleráj! -fejezte be minden ellentmondást kizáró, határozott hangján. Akkor következzék az üdvözlés, – mondta immár nyugodtan -, hiszen Úrnőd színe elé járultál…
Fogalmam sem volt, mit várt tőlem, de sok gondolkodási időt ismét nem kaptam… Alig telt el egy másodperc, ismét hatalmasat csattant a nádpálca az immár meztelen hátamon. Megrándultam.
– Na mi van? – kérdezte az Úrnő némi gúnnyal, – csak nem fájt? Majd megtanulod, mit jelent az, hogy alázat! Csókold meg a lábam!
Természetesen azonnal csókolni kezdtem az Úrnő lábát, de Ő a hajmnál fogva elrántotta a fejem!
– Hékás, ez nem a sarki kurva pinája, amit lafatyolhatsz egy pár ezresért, ez Úrnőd lába! Érezzem minden csókodban a feltétlen tiszteletet, különben nagy baj lesz! – mondta, majd visszalökte fejem a lábához.
Természetesen igyekeztem minél kedvesebben és tisztelet tudóbban teljesíteni utasításait, de nem volt kifejezetten megelégedve a teljesítményemmel.
– Úgy látszik, még beléd kell nevelenem némi tiszteletet ahhoz, hogy tudd, miről beszélek, – mondta – de nem baj, legközelebb már tudni fogod, hogy mi a dolgod! Na jól van, menj be a szobába, de ne kelljen mondanom, hogy négykézláb!
Nem kellett… Négykézláb bemásztam a szobába, ahol ugyan félhomály volt, de a világos előszoba után kifejezetten sötétnek tünt. Nem láttam túl sok mindent.
– A használható szolgákat ugyan nem szoktam azonnal kitötözni, de úgy látom te még nem vagy betörve, nevelésre van szükséged… Gyere ide! – mondta az Úrnő.
Odamásztam. Az Úrnő egy deszkaszerű lapon hanyatt fektetett, majd kezeimet és ábaimat is egy direkt erre a célra kialakított kalodaszerű bilincsbe eröltette. Miután a bilincseket megszorította, nyakamat még szorosan a deszkához kötötte, úgy, hogy még levegőt is épp csak hogy kaptam… Aztán egy különleges szerkezet segítségével a deszkát függőleges helyzetbe hozta és a falhoz rögzítette.
-Azt hiszem, így jó lesz, – nyugtázta elégedetten munkája eredményét. Így biztosan nem lesz gondod az engedelmességgel és az alázattal! De ha mégis, majd segítünk rajta… – fejezte be morfondírozását némi gúnnyal a tekintetében. Aztán átnyúlt a szomszéd eszköz tetején nyugvó selyemkendőért és gyengéden végigsimította a farkam. Játszunk kicsit! – mondta. Lássuk, tudsz-e parancsolni ennek a korcsnak itt a lábad között! Aztán az Úrnő a selyemkendővel gyengéden ismét megsimogatta a farkamat, s a finom érintések hatására kellemes izgalom futott végig a gerincemen. A kellemes, finom érzés nem hagyta hidegen ágyékomat sem, lábam között gyorsan merevedni kezdett a dorongom.
-Nicsak, nicsak… – mosolyodott el az Úrnő, majd hirtelen hangját felemelve rám kiáltott:
– ki engedte meg, hogy felálljon ez a nyomorék pöcs? Ki engedte meg, hogy mocskos gondolataid támadjanak velem szemben? Csak nem képzeled, hogy valaha is megkaphatsz ezzel a nyomorék, undorítóan szánalmas farkaddal? Hiszen olyan korcs, hogy le sem hugyoznám! – kiabálta ingerülten.
Az Úrnő őszintének ható haragja megrémített, s emiatt farkam lüktető merevsége is kicsit konyulni látszott. De nem eléggé ahhoz, hogy az Úrnő tetszését elnyerje…
– Nem akarom többé így látni ezt a vakarcs csúfságot! Megértetted? Egyszerűen nem tűröm, hogy még csak gondolatban is a nőt lásd bennem és eszedbe jusson az, ami az imént! – kiáltotta, majd a hajamnál fogva felemelte a fejem és egészen az arcomhoz hajolva, kissé nyugodtabb hangon, de érezhetően dühösen folytatta… Szavaiból szinte sugárzott az elszántság és a tömény lenézés: soha nem fogsz megdugni! Megértetted? Nem tud olyan dolog történni, hogy te engem valaha is megbaszhass! Már csak, hogy rágondolj, azt is megtiltom! Felfogtad?
Az Úrnő kimért szavai valóságos mázsás pofonokként csapódtak az arcomba! No, nem mintha valaha is ilyen terveim lettek volna az Úrnővel kapcsolatban, de a merev elutasítás valahol mégis nagyon megalázó volt.
-Megértettem, Úrnőm! – válaszoltam alázatosan, nem feledkezve meg azért a szabályról, amit az Úrnő néhány pálcaütéssel már érkezéskor megtanított.
– Remek! – hajolt ismét egészen közzel hozzám az Úrnő, szinte mosolyogva, s az imént még gyilkos hatású, tüzes zöld szemek most némi békességet sugároztak. Az Úrnő tekintete hideg volt, s bár az arca nem árulkodott, azért a tekintetéből mégis némi megnyugvást merítettem.
– Remélem is, hogy megértetted és felfogtad azzal a csöppnyi agyaddal – folytatta némi gúnnyal a hangjában, – mert ha nem, akkor elmagyarázhatom ám mégegyszer!
Ahogy kaján mosollyal az arcán befejezte a mondatot, a selyemkendővel ismét gyengéden végisimogatta közben lenyugó férfiasságomat, majd bal kezével benyúlt a zacskóm alá és golyóimat is összefogva finoman megmarkolta. A hatás sajnos nem maradt el, s ezt az Úrnő is észre vette… Egy tétova mozdulattal leejtette a kendőt és jobb kezével megint bele markolt a hajamba, majd szép lassan felemelte a fejem és váratlanul az arcomba köpött.
Összerándultam. Az arcomon lassan folyt le az Úrnő nyála, a szememet szinte ki sem tudtam nyitni, mert a köpés pont ott talált.
– Ezek szerint neked már ez is túl bonyolult… Úgy látszik a golyóid mellett van az agyad is! – hallottam kisvártatva az Úrnő szavait, amelyek ezúttal nyugodtak, kimértek és számomra kifejezetten megértőnek tüntek. A félhomályos szobában, nyáltól ragacsos szemmel pislogva nem sokat láttam. Szerettem volna kezemmel letörölni a szemem, de szinte mozdulni sem tudtam. Csak annyit érzékeltem, hogy az Úrnő eltávolódik tőlem, majd láttam, hogy hátratett kezekkel lassan ismét közeledik felém.
Nem síetett, szép lassan, lépésenként közelített hozzám, mintha csak éppen céltalanul sétálgatna a Duna-parton. Nem mondott semmit, csak lassan jött felém és nézte az arcom, majd miután karnyújtásnyi távolságba ért, megállt, néhány másodpercig csak nézett, aztán egészen halkan megszólalt.
-Tudod, nem szeretem, ha egy hitvány féregnek is méltatlan és alávaló szolga férfinak képzeli magát, azt meg egyenesen gyűlölöm, mikor álló farokkal akar szolgálni, miközben fogalma sincs aról, hogy a mi a jómodor, a tisztelet, az engedelmesség és azzal sincs tisztában, hogy hol a helye… Ezt gondolom megérted, úgye?
– Megértem, Úrnőm! – válaszoltam alázatosan, de szinte még ki sem mondhattam, amikor az Úrnő a háta mögül előhúzva a nádpálcát, fordulásból hatalmasat ütött a még mindig ágaskodó farkamra! A fájdalomtól felüvöltöttem, s ösztönösen menekülni próbáltam, de csak rángatózni tudtam, hiszen a kötések miatt mozdulni is alig bírtam…

Asszonyállat csak a szexre jó!

edina_embert_oltBűnös vagy áldozat az apagyilkos lány? – Asszonyállat csak a szexre jó! Ennyi volt a véleménye Böszörményi Sándornak (†42) a női nemről. Szinte mindennap megrugdosta feleségét, Zsuzsát (56), kislányát, Edinát (21) leköpdöste, megalázta és szexuálisan zaklatta. Hasztalan menekültek véresen, hóban mezítláb, senki sem segített rajtuk. Senki sem fékezte meg a 120 kilós, majd kétméteres, részegen őrjöngő apát. A 20 évig tartó családi dráma 2006. december 22-én tragédiával ért véget.
– Nem tudom, hogyan került kezembe a kés, talán a mosogatóból vettem ki. Először az ereimet a k a r t a m fe lvágni vele, de láttam, hogy a félig agyonvert anyámra ront. Iszonyatosan nézett rám. Éreztem: végem van, ha megszerzi a kést. Ettől a tekintettől kaphattam annyi erőt, hogy halálra szúrjam. Magam hívtam mentőt – idézte fel a borzalmat Edina, akit örökre marcangol a lelkiismerete.
A vádlottak padján várja az ítéletet hirtelen felindulásból elkövetett emberölésért. A bíróság dolga lesz eldönteni, hogy a kést ragadó leány bűnös vagy áldozat. Nagynénje, Panni szerint nem lett volna emberhalál, ha már akkor létezik a távoltartási törvény. – Egyszer a kórház hivatalból is feljelentette Sanyit. Ő mindig megfenyegette a húgomat, így visszavonta a vallomását.
Nem tudtak hová menekülni – sóhajtott elkeseredetten az asszony. Szakértők szerint az apa hosszú ideje tartó brutalitása, az úgynevezett csődhelyzetben a leány szűkült tudatállapota vezetett a sértett halálához. – A vádlott legalább közepes fokon korlátozva volt abban, hogy a krízisszituációban cselekménye következményeit felismerje. A késelést úgynevezett „rövidzárlati állapotban” követte el – magyarázta a bíróságon meghallgatott szakértő, dr. Antal Albert. – A büntetési célok sokkal inkább megvalósulnak ilyen esetekben, ha nem végrehajtandó, hanem felfüggesztett szabadságvesztést szab ki a bíróság, különben egy ilyen fiatal valóban bűnözővé válhat – vélte a lány ügyvédje, dr. Magyar György. Forrás: Blikk

Kurva vagyok üss kedvedre, szopass meg, bassz szét…

  
Brutális extra perverz csajok galéria >>

Hiába volt minden: Chris nagyon is jól tudta, hogy hogyan kell megbaszni egy ribancot. Rájött, hogy mindjárt elélvezek, és tudta, hogy mit kell mondania, hogy ne tudjam visszatartani.
Keményen dörzsölgette remegő csiklómat, ki-be húzogatta vastag farkát csöpögő puncimban, és a fülembe sziszegett:
– Élvezz, te kis kurva. – Te hülye kis férjes ribanc, élvezz egy vadidegen farkán. Semmi sem olajozza be jobban az új faszt, igaz, Kathy? Élvezz! Élvezz, te kis kurva!
Próbáltam visszatartani, de a puncim szinte rárobbant Chris szerszámára. Azonban elhatároztam, hogy nem engedem neki, hogy hallja a sikolyaimat; összeszorított foggal nyögtem-nyöszörögtem, a puncim ritmikusan összehúzódott a belé szúrt húsrúd körül. Kétségbeesetten próbáltam visszanyerni az irányítást, olyan mélyen ráhúztam magam Chris farkára, amennyire csak bírtam. Ez a vadállat olyan gyorsan elélveztetett, de mindjárt én is kicsavarom belőle a spermát.
De Chris tartotta a lépést. Egészen tövig lökte belém a faszát, és közben izgatóan suttogott:
– Szorítsd össze, ahogy csak bírod, cicám, úgysem fogok elélvezni. Az aranyos kis puncid kevés lesz ahhoz.
– Uuuaaahhhh! – nyögtem tehetetlenül, a puncim egyre keményebben húzódott össze Chris fáradhatatlan szerszáma körül. Kétségbeesetten próbáltam visszafogni sikolyaimat, de a testem vadul remegett. Nem akartam, hogy Chris tudja, mekkorát élveztem; attól csak még kiállhatatlanabb lenne. Sajnos szegény kis puncim elárult mindent.
– Ez az, Kathy, te kis kurva! Csináld csak! Élvezz a farkamon! – sürgetett Chris.
Szenvedő testemen hatalmas remegés futott végig, és megint elélveztem. Ahogy ott feküdtem, Beth a tövénél fogva megragadta Chris farkát, és kihúzta törődött puncimból. Szélesre tátott szájába süllyesztette, és élénken szopni kezdte a puncim nedveit róla. Persze nem tudta olyan mélyen bekapni, ahogy én, de azért nem adta fel.
– Unnghnnn! Unhghgg! Unhggghh! – nyögte, és megpróbálta az egészet a szájába tömni, nagy barna szemeivel közben a pasi szemébe nézett.
– Igennnnn – nyögött Chris elégedetten. – Szopj le, szivi! Szopd le a faszomat Tommy kedvéért. Mutasd meg neki, mit tudsz. Mutasd meg Tommynak, hogy milyen jól tudsz szopni.
Chris szavai megint felpörgettek! Jó nagy seggfej volt, de jól állt neki.
– Nyomd le a torkán, Chris. Nyomjad a szájába. Nyelesd le vele! Nyelesd le vele a spermádat! – sürgettem, és Thomasra néztem. Éppen Amy egyik mellét simogatta. A lány a pasi ölében ült, de Thomas feszülten figyelte, hogy barátnője hogy szopja Chris hatalmas farkát. Az arca rezzenéstelen volt, szemei nagyra nyíltak; nem tudtam kitalálni, hogy büszke volt-e Beth-re, vagy kibukott-e rá, amiért egy másik srácot szopik az orra előtt.
Felkeltem a díványról, és nagymellű, faszszopó barátnőm mellett letérdeltem a padlóra. Egy ördögi mosollyal úgy döntöttem, Chris spermája nem lesz jó helyen Beth szájában.
– Kúrd meg, Chris! Kúrd szét a kurva kis punciját! Magában akarja érezni a faszodat, nem igaz, Bethy?
Beth megpróbált bólogatni, amennyire a fasz a szájában engedte. Gyorsan felemelkedett, előremászott, rá Chris izmos combjaira. Egyik kezében a toronyszerű szerszámot tartotta, és egyetlen mozdulattal ráült.
– Unghgh! – nyögött, ahogy Chris farka kitöltötte forró barlangocskáját.
– Mondd el neki! – sziszegtem Chris fülébe. – Mondd el Thomasnak, milyen jó érzés..

Ókori történet rabszolgalánnyal

A kiáltozás egyre csak élénkebb lett, és a lány hátrébbhúzódott a ketrecében, egészen a sátor árnyékába menekült. A másik két nő az ő ketrecében rögtön a vashoz feszítette arcát, hogy még jobban kilásson, amikor meglibbent a sátor ponyvája, és beszélgetés szűrődött be.
– És milyet keres magának, Uram?
– Nincs konkrét elképzelésem. Egy tüzes kreolt, egy rideg kékszeműt, vagy éppen egy acélos tekintetűt? Majd eldöntöm. – A hang markáns volt, rekedtes, és már önmagában észbontó. A sátor szájánál megjelent a rabszolga kereskedő pöttöm, kövérkés alakja, és mellette egy magas férfi állt, de a homály eltakarta az arcát. A legtöbb ketrecbe zárt rabszolga nő rögtön előmászott a hátsó zugokból, hogy végre szerezzenek egy új gazdát maguknak. Sorin, a déli, alacsony barna bőrű nő bevetette a hamiskás mosolyát, Leila a rács mögött lassú, erotikus táncba kezdett, a többiek is kiemelték bájaikat. Egyedül talán csak Admete maradt a sarokban, és átkulcsolta csontos, vékony kezeit a térdén.

A férfi végre előrelépett, és csillogással a szemében mérte végig a nőket. A férfi erős volt, katona lehetett: a mellkasán egy vékony bőrvért volt, az oldalán egy rövidkard lógott, de a vért alatt könnyed ruhát viselt: térdi érő, könyökig érő, fehéres, kék mintás ruha volt rajta, olyan, mint amilyenbe a gazdagabbak jártak. A haja barna volt, hosszabb, hátul össze volt fogva, a szeme pedig smaragdzölden villogott a homályos fényben, és áthatóan mérte végig mindegyik lányt.
– Van itt kedvemre való néhány… – mondta, és közelebb lépett az első ketrechez, ahol kreolbőrű lányok voltak: négyen simultak a rácsokhoz, és mind tüzelő szemekkel mosolyogtak rá.
– Válassz engem! – búgta az egyik csábos hangon, mire a másik megcibálta a haját, és hátrarántotta a fejét.
– Fogd be! Majd ő választ, nem kíváncsi a hangodra! – rivallt rá, és közben a másik már a körmével szántott végig az arcán. A kereskedő erélyesen egy botot csapott a rácshoz, mire abbamaradt a harc.
– Nyugodjatok le! Elnézést Uram…
– Túl hevesek… nem kellenek
– De az ágyban is ugyanilyen beleadással játszadoznak…
– Nem érdekelnek! – és továbbment. A másik ketrecbe szokványos nők voltak, a férfi csak megcsóválta a fejét, és tovább lépett.
– Megnézném azt a vöröset. – És Admete ketrecéhez ért. – Nocsak… milyen szépség rejtőzik az árnyékban?
– Gyerünk! Gyere elő! – csapott megint a bottal a pöttöm a rácsra. A lány félve lépett előrébb, és lehajtotta a fejét. – Nézz fel! Mutasd csak meg az arcod az Úrnak! – kiabálta neki a kereskedő, mire a lány egy riadt pillantással felnézett a férfire, akinek az arcán lágy mosoly bujkált.
– Mutasd meg magad.
– Ritka vörös haj, és nézze csak, milyen érdekes szem! Egyszerre kék és zöld is! Mintha egy tenger veszett volna el benne. Látja Uram? És milyen vékony? Kevés ilyen lány akad az egész Birodalomban!
– Mennyiért adod?
– Alázatosan a lány még érintetlen, ami jóval emeli az árát…
– Mennyiért adod? – kérdezte újra, élesen a férfi.

Admete riadt tekintettel hagyta, hogy a férfi a könyökénél fogva irányítsa. A férfi keze meleg volt, a fogása erős: esélye sem lett volna megszökni, de annyira félt, hogy eszébe sem jutott, hogy menekülhet esetleg. A katona a lovához vezette, és felültette a nyeregbe maga elé.
– Hogy hívnak? – szólt hozzá először, de a lány nem válaszolt, csak megrázta a fejét, és közben felkapaszkodott a lóra. A férfi szó nélkül pattant mögé a nyeregbe, és a kantárt megrántva megfordult a lóval, és elindultak.
– Még egyszer kérdezem: hogy hívnak? Vagy az a fránya Lucianus egy néma lányt adott el nekem?
– Admete vagyok, Uram. – válaszolt a lány vékony hangon, és közben megpróbált megkapaszkodni a nyeregben, mert vágtára váltottak.
– Az én nevem pedig Marcus.

A lánynak rövid idő alatt megmutatta a házát, majd a fürdőbe vezette, ahol a medence tetején apró pamacsokban vízpára gőzölgött. A lány egy riadt tekintettel nézett fel a háta mögött rá, de a férfi csak elmosolyodott, és a lány ruhájának megkötőjéhez nyúlt egyik kezével, a másikkal pedig magához rántotta.
– Hm, a kis félénkséged és ártatlanságod lenyűgözött. – búgta az érchangján Admete fülébe, és a nyakába csókolt. A lány lábai elgyengültek, az érzéstől és a félelemtől is.
– Ne, kérem, ne tegye! – nyöszörögte, de a ruhájának övén a csomó engedett, a ruha lazult, és lassan az öv lecsúszott. A ruha szétnyílt, a lány remegve kapta a kezét, hogy összefogja, de Marcus lefogta a két csuklóját.
– Ne félj. – suttogta, és csókokkal halmozta el a lány nyakát, és lassan szabaduló vállát is. A lány szürke színű ruhája a földre hullott.
A férfi kedvtelve nézegette a lányt, majd maga felé fordította, és úgy is végignézett rajta. Admete könnyekkel küszködött a szemében, és lepillantott a földre, de a férfi felemelte a fejét. A szemébe nézett, majd megcsókolta.

A lánnyal még sosem történt ilyesmi, soha, senki nem ért hozzá, de a teste rögtön válaszolt. A lábai, ha lehet, még jobban elgyöngültek, és reszketve esett volna a földre, ha a férfi nem tartja meg jó erősen. Marcus egy mosollyal fejezte be a csókot, majd intett a lánynak, hogy menjen be a medencébe. Admete megbabonázva követte a parancsot, és meztelen teste eltűnt a vízben.
A férfi lecsatolta a vértet, a kardot leoldotta, majd a saruját és a ruháját is levette, és ő is belépett a medencébe. Admete csak egy pillanatra látta a férfit teljesen meztelenül, de pirulva kapta el tekintetét rögön: hallott már a férfi testről, de csak elképzelni képzelte még el.
Marcus hozzálépett, és egyik keze a nő formás fenekére, a másik az egyik picike mellére siklott, miközben ajkaival finoman játszott a nő arcán. Admete tehetetlenül kapaszkodott a karokba először, de utána ujjai felkúsztak a férfi vállára.
Marcus kicsit megemelte a lányt, és a medence falához vitte, ahol kirakta a körülbelül mellig érő medence szélére. A lány márványszín bőrén néhány vízcsepp gördült végig, a kívánatos helyekre igyekezve. Admete szinte ösztönösen érezte, mit kell tennie: a lábai lassan szétnyíltak, a férfi pedig a fejét rögtön bedugta a combok közé.
A lány forró párát érzett először a csiklóján, majd a combokon végigszáguldó nyelvet és apró csókokat, ahogy a férfi közelített a szemérem felé. A lány összeszorította az ajkait, de hamarosan apró nyögések hangoztak el, és a szuszogása hevessé vált.

A férfi lassan játszott a nyelvével, néha mélyebben bele-belenyalt a lányba, aki most már meg sem próbálta eltitkolni az örömét, és a férfi fejét egyre jobban magához szorította. Marcus csak tovább nyalta az édes ízt, és örült, hogy a lányt eljutathatja a csúcsra, de a nyelve a szűzhártya miatt nem hatolhatott be mélyre.
– Marcus… – nyöszörögte a lány, és lassan görcsbe rándult a nyomra, és közben a térdével is szorította már a férfi fejét, olyannyira, hogy annak már kezdett kellemetlen lenni, de tovább mozgatta csak a nyelvét.
Admete hangosan felsikított, a gyönyör hullámokban tört rá, megfeszítve, majd elfárasztva minden izmát. Fújtatva engedte ki a férfi fejét a combjai közül, és remegő ujjakkal túrt bele annak hajába.
– Ez… – nyögte, de nem talált rá szavakat. A férfi visszahúzta a vízbe, és ő erőtlenül csobbant bele, de a férfi rögtön a falhoz szorította, és tovább csókolta: immár a nyakát, de lejjebb csúszott utána: a kicsiny, gömbölyű mellekre tévedt, félig a vízből kiállva a hegye, ami így dideregve libabőrős lett, oly nagy gyönyört okozva ezzel Marcusnak. Lassan a nyelvével körözött először a bimbókon, majd megszívta a jobb mellét, mire a lány felszisszent, és megpróbálta eltolni magától Marcust, de mikor a keze a férfi felsőtestéhez értek, el is időztek ott: lassan simogatta, majd keze egyre lejjebb csúszott: végül a férfi ágaskodó férfiasságára kulcsolta rá ujjait, és lassan elkezdte húzni rajta a bőrt. Marcus felhörrent.
– Atya világ… – nyögte mély, még inkább rekedtesebb hangján, és közben csókban forrtak össze ajkaik, de Admete tovább simogatta a falloszt, és a férfi lassan nem bírta tovább.
– Gyere. – húzta maga után a lányt a lépcsőkig, és ott leült a legmagasabb fokra, és az öléhez húzta a lányt, aki így félig elfeküdve, feltérdelve még nagyjából a meleg vízben volt. Admete egy pillanatra megijedt, de utána ujjai helyet lassan a szájával kényeztette a férfit.
Sosem akadt dolga még a másik nemmel, de sokat tudott róla a nővéreitől, és anyja sok praktikára megtanította, hogy a férjét meg tudja tartani majd. De a háború mindent romba döntött: a családjának egy része megmenekült, a másik fele rabszolga kereskedők kezére került: így jutott Marcus a lányhoz.

A férfi lassan hörgött, és az izmos adoniszi mellkasa egyre szaporábban és rendezetlenebb időközönként emelkedett és süllyedt, ahogy a lány végignyalta, majd lassan a szájába engedte a férfiasságát. Lágy nyelvmozdulatokkal simogatta a bőrt rajta, és néha kicsit meg is szívta, vagy kicsit megszorította ajkaival. Az egyik kezével a férfi heréivel játszott, vékony ujjai között emelgette, és körkörös mozdulatokkal simogatta őket.
Marcus hirtelen egy nagyot kiáltott, és megrándult az egész teste. Admete riadtan kapta el a fejét, és az arcára került a sperma egy része. Félénk tekintettel nézett fel, és rögtön a vízzel lemosta az arcát, de néhány csepp akaratlanul is legördült a torkán. A nővérei sosem mondták, hogy ilyen íze van. Mindig csak valami keserűt emlegettek, amiről akkor neki még fogalma sem volt, de nem érezte annyira keserűnek, inkább csak egy sajátságos íze volt.

A férfi ködös tekintete lassan visszatért a való világba, és a lélegzete is megnyugodott. Lejjebb ült, hogy a hasáig vízben legyen, és maga mellé húzta a lányt, Admete pedig a vállára hajtotta a fejét.
Az ajtó hangosan vágódott ki, és a lány riadtan kapta el a fejét, Marcus pedig megfordult.
– Úrnőm! – szól elragadtatással, még jobban megbúgatva az érc hangszálakat, mint eddig bármikor.

Úrnőd vagyok 1

-Tessék? Mit merészelt? – hasított keresztül a szobán Dominika kisasszony felháborodott hangja. A jelenlévö rabszolgák összerezzentek.
– Megpróbált megszökni, úrnöm! – válaszolták a katonák, akik lábánál fogva hurcolták be a rabszolgát a nagyterembe. Éjszaka elvágta a köteleit, és leütötte az ört.
– Hallatlan! – villogott a szeme a császári helytartó lányának. Hozzátok elém! Idöszámításunk kezdetén járunk. Dominika kisasszony, atyja távollétében, a Római Birodalom egy kis germán tartományának kizárólagos úrnöje.

Márpedig atyja a birodalom északi határait védi, és szinte állandóan hadjáraton van. Ezek a helyi lakók hozzászoktak törzseikben a matriarchátushoz, és ilyen messze Rómától senki nem meri megkérdöjelezni, hogy egyedüli leszármazottként, nö létére ez az ifjú hölgy rendelkezik a császári jogokkal. Egyeduralma van a vagyon, a föld, a katonák, és persze a rabszolgák élete felett. Szigorú de igazságos úrnö, csak néha szereti kiélvezni a hatalmát. Mint most is, ahogy a lábai elé vetették ezt a rabszolgaszökevényt, akinek Kreol teste remegett, mint a kocsonya, mozdulni sem mert. Tudta, hogy járnak a hozzá hasonlók: látta társait, amint az oroszlánok elé veti, vagy külön erre a célra tartott harci elefántokkal tapostatja el öket Dominika kisasszony.
Most egyetlen rossz mozdulat az életébe kerülhet. Néha ugyan, hirtelen jött szeszélyböl, néhány lázadónak megkegyelmez az úrnö. Ezt a halvány esélyt viszont csak azért adja meg nekik, hogy lássa öket irgalomért rimánkodni. Egy kis izgalom a távoli kis település hétköznapjaiban: itt ez helyettesíti a római föváros cirkuszait. A tartomány kizárólagos úrnöje tehát, – miközben behívatta szolgálólányait, a testörségét, és a házi rabszolgákat, – most újabb “tréfán” törte a fejét. Izgalmassá akarta tenni ezt a napot, márpedig a zenét, a táncot, a hagyományos tivornyákat már igen unta.
– Most ti fogjátok le ezt a férget! – rendelkezett a felszabaditott, de hüséges szolgálólányainak, miközben a felfegyverzett katonákat hátrébb intette – az örség még összevérezné nekem a házamat! Elégedetten nézte, hogy a szolgálók készséggel – de milyen készséggel! – szorították le a földre a tehetetlen férfitestet. Hasra fektették, fejével az úrnö felé. Lábait ketten szorosan megkötözték, vállaira kétoldalról ráléptek, karjait pedig hátracsavarták ismét mások. A rabszolga arcára a rémület és a fájdalom ült ki. Látszott: erősen türtöztetnie kell magát, hogy ne üvöltsön fel.
– Ez egy földművelö rabszolga, úrnöm. Valami közelkeleti hadjáratban esett fogságba – jelentette az örparancsnok hátulról – csak fél éve szállították ide.
– Nemrég még szabad ellenség voltál, és még nem törtél be, mi? – mosolygott gúnyosan Dominika a földön heverö testre.
Volt ebben a rabszolgában valami izgalmas: izmai, egész teste valóban férfias volt, kemény munkában edzett, szabad ég alatt barnult. Mint valami nemes telivér. Most viszont csak egy halvány, bátortalan nyögés tört fel belöle, valahonnan mélyröl. Ezt a hölgy egy “igenis”-nek értelmezte. Közelebb lépett.

Bal lábával a hajába túrt, játékosan a fejét simogatta, miközben – mintegy magában tunödve – félhangosan megkérdezte:
– Nos, azt akarod hogy megkegyelmezzek?
– I…igen…. – tört ki a rabból egy tiszta szó a hirtelen jött reménységre.
Még meg is próbált felemeledni egy kicsit, bár nem sok sikerrel, mert erösen fogták a szolgálók. Most egy pillanatra még megkönnyebbülni is látszott. –
Hát nem tudtad, hogy semmit sem “akarhatsz”, amíg azt sem tudod, mik veled a terveim? – rivallt rá Dominika kisasszony, és a nyomaték kedvéért, bal lábával amivel eddig csak játszadozott a fején, teljes súlyával az arcára lépett. És föleg nem beszélhetsz a jelenlétemben!
És így, az arcon taposva eggyütt kacagott a háza népével, akik persze már rég óta tudták, hogy ez kedvenc beugratós kérdése. Intett a frissítö italokat tartó szolgáknak, és töltetett magának egy kupa frissen facsart narancslevet. Közben jobb lábával lassan áthelyezte a testsúlyát a rabszolga felsö testére, úgy vette el a kupát. Nevetésre csalta, ahogy a kemény munkában megfáradt csigolyák megreccsennek alatta. Aztán visszalépett a fejére. Lassan kortyolgatta a messziröl hozatott drága csemegét. Amikor a frissítöt kiitta, huncut mosollyal körbe nézett a szolgálólányokon:
– Ezt soha nem tanulják meg. Egy rabszolgának egyáltalán ne legyen akarata, hacsak az nem, hogy engem, az Úrnöjét szolgálja. Pedig ez egyszerű. Azért is hívtam ma össze mindenkit, a ház népét, a rabszolgákat is, hogy okuljatok – ezt még szinte tárgyilagos hangon mesélte el, de fenyegetö hangnemre váltott, amint már a hátrébb felsorakoztatott házi rabszolgáknak címezte:
– a ti életetekne
k csak ez az egy célja van, csak ezt akarhatjátok! A szolgálólányok gyöngyözö kacaja közepette hátra hajitotta a kupát és lenézett. A lába alatt a kivörösödött fej elkeseredetten küzdött minden lélegzet vételért.
– Nos, mi jár annak, aki ekkorát hibázik? – csilingeltek a szavai, újra olyan játékosan, mintha egy kisgyermekkel incselkedne. Mi legyen a büntetésed, hm ? Néhány szabad szolgáló felkiáltott:
– Halál rá! – és várták az ítéletet.
Odakint tombolt a tél. Fagyott minden éjjel. Most még csak délután volt, de ekkora hóviharban a kutyákat sem engedték ki. A várakozás csendjében hallani lehetett a szél süvítését. Dominika kisasszony hirtelen elhatározásra jutott. Visszalépett a földre a rabszolga fejéröl, és parancsolt a katonáknak:
– Amíg kitalálom, mi legyen a lázadó sorsa, addig kötözzétek ki az udvarra és korbácsoljátok meg! Vacsora után majd folytatjuk a játékot. Estére láncra verve hozzátok az északi kisterembe, és hagyjatok vele, meg a szolgálóimmal magunkra! A szolgálók tudták, hogy ma este igen különleges programra készülhetnek. Már alig várták, hogy Dominika kisasszony hogyan fogja engedelmességre tanítani a megkorbácsolt, átfagyott, a terem közepén tehetetlenül fekvő, kiláncolt férfit, aki láthatóan belül még mindig tele volt lázadással. Ezt egy rabszolgának megengedni túl nagy luxus volt abban az idöben. Meg kellett törni a büszkeségét. Vacsora után, amint belépett a terembe, maga Dominika kisasszony is kíváncsi volt, milyen ötlet jut majd eszébe. Mindig átadta magát a hirtelen jövö szeszélyeinek, így még ö maga sem tudta, mire számítson saját magától. Minden esetre azt akarta, hogy a rabszolga valahogy kimutassa az iránta való hüségét.