Az egyik felhőtlenül szórakoztató fejlemény Magyarország újkori történetében a pornó betüremkedése volt a legrendesebb háztartásokba is. Amikor a kilencvenes évek végén elindultak a kereskedelmi tévécsatornák, és minden kemence mögé benéztek, hátha ott lapul valami pénzzé tehető sztár, hirtelen a pornóipar is eladhatóvá lett. Ez volt az a korszak, nagyjából Monique Covet és Maya Gold felbukkanása közt, amikor hirtelen egy egész ország tudta meg, hogy ki az a Michelle Wild, és mi a kedvenc receptje. Fergeteges volt azt követni, ahogy a Fókusz, a Blikk, a Story magazin és a korabeli médiaipar legnagyobb ágyúi úgy számolnak be ezek a fiatal és naiv lányok életéről, a fogyasztók pedig úgy zabálják azt nagykanállal, hogy senki nem említi meg a mindkét fél szempontjából kényelmetlen tényt: a hölgyek abból élnek, hogy minden testnyílásukba férfiak tömegei tolják a kontentot.
A pornóipar diadalmenete a magyar fejleményektől függetlenül is figyelemre méltó. Ami a huszadik század elején még érdeklődő arisztokraták titkos füzeteiben és matrózoknak szánt malackodó képeslapokon zajlott csak, az előbb a pult alól árult képes újságoknak, majd a rendes költségvetéssel forgatott filmeknek köszönhetően a hetvenes évek elejére szinte mindenki számára elérhetővé vált – legalábbis a világ szerencsésebb felén. Aztán jöttek a videókazetták, DVD-k, végül pedig az internet, és már a szerencsétlenebbeknek sem kellett nélkülözniük civilizációt. Láttam én már iráni netkávézóban History-fájlt, és 18 alattinak tűnő fehér lányok genitáliáinak fényképeit vizsgáló burmai tinédzsereket. Pornó ma már tényleg mindenhol van.
Az univerzális hozzáférésnek köszönhetően a pornó kétségtelenül sokat vesztett a menőségéből. Ez azonban csak a sznobok akadékoskodására magyarázat. A pornó vesztét valójában az okozta, hogy megszűnt izgalmasnak és a határokat feszegetőnek lenni. Akárcsak a punkzene, valamint számtalan egyéb, megvetett szubkultúrából óriási pénznyelő gépezetté fejlődő mozgalom, a pornónak is sikerült nagyon gyorsan lehetőségei végére érnie. Nem volt tovább hova keményedni, a pornó meg nem művészet, ahol lehetőség van metaviccekre, öniróniára és posztposztposztmodernizmusra. Csak az izgatás van, az pedig akárhogy van feldíszítve – márpedig a pornóipar ha valamiben jó, hát biztosan éppen a feldíszítésben -, egy idő után zsákutcává válik.
Mivel az internetet rendszeresen használó férfiak szinte száz százaléka, és a hasonló nők egyre növekvő aránya fogyaszt pornót, gondolom senkit nem lepek meg azzal, hogy a világhálón minden van, amire emberi elme szexügyben valaha is vágyott. Sőt, néhány szegletben olyasmiket is találni, amikkel kapcsolatban felmerül, hogy amíg le nem fényképezte/forgatta valaki, nem is vágyott rá senki. Komoly bűnügyi tanulmányok vannak arról, hogy az internet megjelenése mennyire megkönnyítette a világ pedofiljeinek dolgát, akik régen mindenfelé szétszórva, egymástól elvágva léteztek, ma viszont hálózatba fonódva csereberélhetnek és adhatják egymás alá a lovat. A legális pornó fogyasztói pedig valahogy ugyanígy jártak: amióta van internet, már azok is megtalálják a nekik készített tartalmat, akiket csak az indít be, ha két fejjel lefelé lógó eszkimó transzvesztita, egy porszívóügynöknek öltözött indián törpe és egy orosz hússaláta légyottjának mikroszkopikus részleteit tanulmányozhatja.
A pornó így unalmas lett. Amikor az ember általános iskolában, valamelyik osztálytársa rendetlen szüleinek köszönhetően először láthatott igazi szexet, nem is a libidóra kifejtett hatása volt igazán izgalmas, hanem a tiltott gyümölcs varázsa. Ez az internettel és a pornó fősodorba kerülésével megszűnt.
A pornónak nagyon sok ideig fontos felvilágosító szerepe is volt. Ezt nem szokás elismerni, ám mivel semmilyen egyéb használható oktató-nevelő eszköz nem létezik azzal kapcsolatban, hogy mégis mi a fenét kellene meztelen embereknek egymással kezdeniük, a pornó remek kiindulási alap. Meg lehet várni, amíg sikerül kétszáz különböző szexuális partnert meghódítani, aztán a velük folytatott kísérletezésből kialakítani a legmegfelelőbb repertoárt, vagy helyette – illetve ideális esetben mellette – pornófilmekből el lehet lesni, amit az emberiség szexügyben az első barlangrajzok óta kitalált, a szimpatikusnak látszó trükköket kipróbálni, ami pedig úgymond bejön, azt tetszés szerint megismételni.
A fantáziálgatáshoz és gyakorláshoz szükséges, minden igényt kielégítő pornóanyag azonban, ahogy említettem, mára elkészült. Nincs tovább, nincs mit feszegetni. A pornó előtt nyitva maradt lehetőségek egytől egyig cikik. Önismételhet, ami ciki. Önismételhet, hogy a magányos fogyasztók újabb és újabb anyagokra maszturbálhassanak, ami szintén ciki. Van az egyre művészibb és egyre igényesebb vonal, csak sajnos a művészi és igényes pornónál cikibb dolog nagyon nincs a világon. A művészi és igényes pornó azoknak való, akik a saját ágyukban is művésziek és igényesek szeretnek lenni, nem pedig alpáriak és mocskosak, ahogy azt a Jóisten megparancsolta.
Persze, hogyne, vannak szegény pornónak sötét oldalai is. Nem tudom például eldönteni, hogy az iparba belépő, többnyire 18-20 közötti, sokszor kifejezetten nyomorult körülmények közül származó (magyar) lányok mennyire saját akaratukból végzik mindenhova betolt kontenttal, még ha ők váltig is bizonygatják önálló, tudatos döntésüket. Nem tudom, hogy ez a megalázóbb ezeknek a lányoknak, vagy az előttük álló egyéb, nem túl rózsás karrierlehetősgek. Tudom, hogy sokan közülük roncsként végzik, de nem tudom, hogy nagyobb arányban-e, mint azok a hozzájuk hasonló lányok, akik más életpályát választanak. Aztán arról is komoly tanulmányok szólnak, hogy a pornógyártók és -fogyasztók kölcsönösen tolják egymást az egyre extrémebb tartalmak felé, aminek szexuálpszichológiai következményei biztosan igen érdekesek lesznek. Ezek a roppant izgalmas témák azonban nem ebben a cikkben lesznek részletesen kifejtve. Most maradjunk csak annyiban, hogy a pornó felett eljárhatott az idő, és már nem menő. (Index, Szexpláza)