Márki Zsuzsanna bedrogozva akart leugrani egy háztetőről a 23 éves lány, művésznevén VV Zsuzsi. A ValóVilág 4. szériájából agresszivitása miatt kizárt botrányhősnőről meglepő információk jutottak birtokunkba: egy olvasónk, aki az egyik belvárosi kórház toxikológiai osztályán tartózkodott, azt állította, hogy Márki Zsuzsit egy háromnapos kokainparti után rendőrök kíséretében a mentősök vitték be a toxikológiára. Zsuzsit két [...]
Címke archívum: drogos
Márki Zsuzsi drogosan oltári balhét csinált
Szerző: Bulvar
Időpont: 2012. május 21. hétfő
Hozzászólások kikapcsolva
Kelemen Anna prosti, gyorshajtó, drogos, garázda
Szerző: gemini
Időpont: 2010. május 12. szerda
Nincs hozzászólás
Egyáltalán nem zavarta, ha elit prostituáltnak vagy drogos prostinak tartották, Kelemen Anna (30) élvezte, hogy mindenkit, bárkit megbotránkoztat. A valamikori szőke, angyali kislány 25 évesen tűnt fel a nyuszis magazin playmate-válogatásán, és hamar rájött, hogy egy-egy jól irányzott mondattal, cicababás külsejével, felfújt szájával könnyen bekerülhet a tévébe. Ha kellett, a szőke műanyag nőt alakította, ha kellett, szexuális életébe avatta be az embereket, de mindig figyelt arra, hogy amit mond vagy tesz, nagy visszhangot váltson ki. A terve sikerült is, hiszen mai napig megoszlanak róla a vélemények, a legtöbben irritálónak tartják, de mindenkinek magvan róla a véleménye. De hogy ki ő valójában, azt feltehetőleg senki nem tudja, még Havas Henrik sem, aki Méhkirálynő címmel könyvet írt róla, így rengeteg időt töltött vele. Tovább a videós teljes cikkre
Babes – Kelemen Anna jó híre megsérült – Rendőrök keresik Kelemen Annát – Kelemen Anna és Erős Melinda gruppenszex videó – Kelemen Anna seggbe dugva – Kannácska szex
Női függőség és pánik
Szerző: Zita
Időpont: 2009. március 21. szombat
Nincs hozzászólás
Az új évezred nője kilépett a hercegnő cipellőből: függősége nem takargatnivaló szégyenfolt immár – mint az angyali Marylin nyugtatóhasználata -, hanem védjegy. Az ösztönvezéreltség és az alávetettség, a “bevállalósság” és egyben a szükségszerű bukás szimbóluma.
A mértéktelen anyagozás és/vagy piálás mellett a függőségek másik típusát az úgynevezett viselkedési addikciók jelentik. A plázaszagnak ellenállni nem képes, a hónap utolsó két hetét száraz bureken és vízen tengető vásárlásfüggő titkárnő, az arctalan internetes szexcsetre kattant, ám a valódi kapcsolatoktól rettegő elvált asszony, vagy a napi négy-öt órát az izomzatuk kidolgozásával töltő edzőterem-addikt csajok esetében – bár a forma más és más -, ugyanazt a közös tartalmat fedezhetjük fel.
Bizonyos viselkedések akkor is folytatódnak, ha az illető már ráébredt arra, hogy a pokol tornáca felé araszol (mert a munkamániája miatt a huszadik pasija int be neki, a rulett elvitte a lakbérhátralékot, vagy a rendszeresen kitépázott hajcsomók hiányában lassan Gusztávra kezd el hasonlítani).
A megállj-ra való képtelenség, az “önjáró”, a tudatos irányítás alól kikerülő viselkedések felvetik a kérdést: mennyire vagyunk urai a saját életünknek, illetve mennyire vagyunk otthon önmagunkban. Úgy tűnik, hogy a mostanság divatos megbetegedések egyre inkább aláássák az akaratba és az önkontrollba vetett hagyományos hitet, és a megbokrosodott vágyaknak tökéletesen kiszolgáltatott embertípusnak vetnek babérkoszorút.
A “megbolondult” és irányíthatatlan test kerül egy másik divatos pszichés betegség, a pánikszindróma centrumába is. A roham során a betegeknek olyan érzéseik vannak, mintha “nem velük történne mindez”, mintha a végtagjaik teljesen idegenek volnának, és nem az ő testükhöz tartozó karok hadonásznának segítségért. A lassíthatatlan tempóban zakatoló szív, a befolyásolhatatlannak hitt, kapkodó levegővétel tovább erősítik a hitet: “Valami szörnyűség történik, ami felett nincs hatalmam többé!” (ettől a gondolattól viszont tovább súlyosbodnak az említett tünetek).
A leggyakoribb pszichiátriai kórképek, úgy tűnik, a kontroll kérdése köré csoportosulnak. Az éhségünket nyeldekelve, hiperfegyelmezetten csipkedünk a biosalátából, az asztal alatt rángó lábunkat lefogva rámosolygunk az éppen a kirúgásunkról ordibáló kisfőnökre, de századszorra sem vagyunk képesek abbahagyni a cigizést, a körömrágást és a gázcsapellenőrzést. Egyfelől extrém szűk karámba tereljük magunkat – például nem vállaljuk fel, ha sérelem ért, ha ellentétes véleményen vagyunk stb. -, más területeken viszont képtelenek vagyunk határokat húzni és kereteket rajzolni. Nyilván így is létrejön egyfajta egyensúly, de kérdés, hogy lehetne-e kicsit kényelmesebb és testhezállóbb a balansz.
