Szigorú szállásadónő

Már nagyon vártam a hétvégét. Az unalmas földrajz óra végét, hogy haza mehessek végre. Ez volt mára az utolsó előadás az egyetemen. Albérletben laktam ugyan, de jól éreztem magam ott, mivel otthonosan volt berendezve. Egyik barátnőmmel béreltük a lakást. Kicsi, de kellemes volt, két szobával, konyhával és fürdőszobával. Nem luxus lakás, de olcsó, otthonos, és nekünk nem volt sok pénzünk. Barátnőmmel: Anitával közösen csináltunk mindent. A bevásárlást, főzést, takarítást megosztottuk egymás között.

Péntek délutánonként tartottuk rendszeresen értékelésünket, ahol mindenki felróhatta a másiknak a héten elkövetett hiányosságait, és a bűnösnek felelnie kellett tettéért. A büntetés nem volt kellemes.
Egy jókora, lakkozott fából készült hajkefe volt a főszereplő ezeken a délutánokon. Mindketten elfogadtuk a ránk kirótt fenekelést; mert – bár aznap sajgó fenékkel jártunk, s keltünk a lakásban- a verés után a hét alatt felgyülemlett sérelmek, mintha semmivé foszlottak volna. Izgatottan nyitottam ki a lakás ajtaját. Beléptem az aprócska előszobába, hátizsákomat ledobtam a cipősszekrény tetejére, és bementem a nappaliba.
Anita már ott várt, úgy tett, mintha elmélyülten olvasna egy újságot. Fekete mini szoknyában, hozzá való blúzban és fekete tűsarkú cipőben ült, mellette a kanapén odakészítve a hajkefe.
– Szia, köszöntem rá.
Ő ledobta az újságot a dohányzóasztalra, és mosolyogva rám nézett.
– Szia Alexa! Mikor kezdjük?
– Nekem nincs semmi dolgom – vontam vállat, és leültem vele szemben a fotelbe.
– Mondod te előbb a bűneimet?
– Oké. Nos, hétfőn nem mosogattál el, kedden pedig nem mostad ki magad után a kádat. Tegnap megittad a teámat a hűtőből, és nem hoztál fel helyette másikat. Összeráncolta szemöldökét, gondolkodott, hogy van-e még valami, ami miatt számot kéne adnom.
Szerencsére semmi más nem jutott eszébe, úgy hogy rám nézett, hogy én is mondjam el az általa elkövetett vétségeket.
– Kedden, mosás után bent hagytad a ruhákat a gépben, úgy hogy alig lehetett kivasalni őket, ráadásul a kedvenc blúzomat összemostad a fekete zokniddal. Szerdán este még fél egykor is a tévét bámultad, olyan hangosan, hogy alig bírtam aludni tőle. Ennyi.
– Bocs a blúzért, mondta bűnbánó arccal.
– Mennyit gondoltál?
– Ötvenet fogsz kapni a blúz miatt. (Nem akartam túl szigorú lenni, de az tényleg a kedvenc blúzom volt.)
– Rendben, bólintott. Én huszonötöt fogok adni neked. Szinte egyszerre álltunk fel. Anita kezébe vette a hajkefét, és leült a sarokba állított székre.

Lehúztam a bugyimat, a szoknyámat pedig feltűrtem a csípőmig, majd az ölébe hasaltam. Rutinosan elhelyezkedtem, hogy a fenekem a legjobb szögben legyen a veréshez, és összeszorítottam a fogaimat. Alig foglaltam el pozíciómat a térdén, már hallottam is, ahogy a kefe a levegőben süvít, majd éles csattanással lesújt a fenekemre. Tüzes fájdalom villant át rajtam, de már kaptam is a következő ütést, ezúttal a másik félgömb volt a szenvedő alany. Felváltva csattogott a kefe hol a jobb, hol a bal felemen, lassacskán egyetlen, tüzes gömbbé változtatva hátsómat. Azt hittem, soha nem lesz vége, de Anita hamarosan leengedte a kefét.
– Megvolt a huszonöt, paskolt rá gyengéden forró, égő fenekemre. Feltápászkodtam öléből, és megigazítottam a ruhámat. Barátnőm időközben felkelt a székről, és felém nyújtotta a kefét.
Elvettem tőle a fenyítőeszközt, és elfoglaltam domináns helyemet. Kicsit fészkelődtem a kemény fán, próbáltam úgy ülni, hogy sajgó hátsóm minél kisebb helyen érintkezzen a székkel.
– Na, gyere, néztem Anitára, mikor úgy éreztem, megtaláltam a legjobb pozíciót. Már lehúzta fehér pamut bugyiját, és hívásomra engedelmesen hasalt a térdemre. Gyönyörködve néztem az ölemben feszülő, hófehér, remegő popsit. Meglendítettem a karomat, és neki álltam a büntetés végrehajtásának.
A hajkefe és Anita fenekének találkozásai hangos csattanásokkal töltötték be az aprócska szobát, és a hófehér félgömbök néhány másodperc múlva már égővörösen pompáztak előttem. A huszadik ütésig némán tűrte a fenyítést, aztán halkan nyöszörögni kezdett és elsírta magát. Nagyon megsajnáltam, és úgy döntöttem, hogy tíz ütést elengedek a verésből. Feneke már teljesen tüzes volt, néhány félre csúszott ütés pedig a combja felső részén hagyta a kefe ovális lenyomatát.
– Negyven, mondtam a földre dobva a hajkefét. Ennyi elég lesz!
Felsegítettem a lányt, aki azonnal izzó hátsóját kezdte simogatni, és hálásan mosolygott rám a könnyein keresztül.
– Akkor minden meg van bocsátva? – kérdezte.
– Persze, minden – álltam fel én is. Két puszival köszöntük meg egymásnak a verést. Épp vissza akartam vinni a kefét a fürdőbe, hogy jövő péntekig egy pillantást se kelljen vetnünk rá, mikor berregett a csengő a bejárati ajtónál.
– Vársz valakit, nézett rám Anita. Megcsóváltam a fejem, a kezébe nyomtam a kefét, és kimentem az ajtóhoz. Csodálkozva néztem az ajtóban álló, szigorú tekintetű nőre.
– Tudod hányadika van, Alexa! – lépett el mellettem a nő, és határozott léptekkel elindult a nappali felé.
A főbérlőnk volt. Harmincöt év körüli, és akár csinos is lehetetne, ha foglalkozna egy kicsit magával. Ám ezek a szörnyű régies ruhák, a keretes szemüveg és a szigorú kontyba tűzött haj, jóval idősebbnek mutatták valódi koránál. Ijedten követtem a szobába. Ötödike volt, és nekünk elsején be kellett volna fizetnünk a lakbért. A nő lecövekelt a szoba közepén, és szigorúan méregetett minket.
– Nos, … kérdezte, miután egyikünk sem szólalt meg.
– Talán nem akartok tovább a lakásban maradni?
– Dehogynem, találtam meg végre a hangomat. Elnézést, megfeledkeztünk a határidőről, de már hozom is a pénzt! Berohantam a hálószobába, és levettem a polcról a vékony borítékot, amelyben a pénzt gyűjtöttük a lakbérre. Itt van, nyomtam a kezébe. Elsüllyesztette a borítékot a retiküljébe, de nem mozdult.
– Ezzel még nincs elintézve a dolog, mondta.
– Már a múlt hónapban is késtetek, és nekem nincs szükségem ilyen megbízhatatlan bérlőkre.
– Ne haragudjon, szólalt meg Anita is. Nem fog többet előfordulni.
– Abban biztos vagyok, mosolyodott el főbérlőnk, de valahogy nem volt megnyugtató ez a mosoly.. Hét végéig költözzetek ki!
– Biztos találunk valami más megoldást, fogtam meg karját. (Sehol nem találtunk volna ilyen lakást ennyi pénzért, nem akartam, hogy néhány nap késés miatt utcára kerüljünk.) Márpedig ő szem rebbenés nélkül kidobott volna minket.
– Talán van egy megoldás, állt meg előttünk. Talán az eszetekbe tudom vésni, hogy mikor kell fizetni a lakbért. Jelentőségteljesen végigmérte Anitát, aki még mindig a kezében szorongatta a hajkefét, és a tekintete megállapodott az eszközön. Egy kiadós verés talán elejét veszi a további incidenseknek!
Nagyot nyeltem, majd Anitára néztem. Sápadtan állt, egyik kezével a szék támlájába kapaszkodva. Nem volt választásunk, alá kellett vetnünk magunkat főbérlőnk, szállásadónk akaratának.
– Rendben, mondtam halkan, lesütött szemmel. Bele egyezem.
– És te – fordult Sarah-hoz.
– Én is.
– Akkor add szépen ide azt a hajkefét! Odalépett Anita mellé, kivéve kezéből az eszközt. Néhányszor bele csapott vele tenyerébe, azután elégedetten elmosolyodott.
– Ez jó is lesz! Letette a fotelbe retiküljét, és leült a székre. Elmondom a szabályokat! Mindketten ötvenet fogtok kapni a meztelen feneketekre. Két részletben kapjátok a verést; amíg az egyikőtöket fenekelem, a másik a sarokban áll, felhúzott szoknyával és letolt bugyival. A verés után mindketten köszönetet mondtok, és a kis incidens el van felejtve. Értve vagyok?
– Igen, mormoltuk egyszerre.
– Nem hallom!
– Igen, ismételtük meg hangosabban.
– Akkor jó. Te kezded, mutatott rám a kefével, te pedig állj a sarokba! Megálltam a nő előtt, aki türelmetlenül rám mordult.
– Mire vársz? Bugyit letolni, szoknyát felhúzni!

Sóhajtva engedelmeskedtem. Főbérlőnk az ölébe rántott. Hihetetlenül erős volt, ki sem néztem volna belőle.
– Nocsak, kuncogta el magát, ahogy rápillantott vörösre vert hátsómra. Látom, valaki már előkészítette nekem a terepet!
Nem volt időm válaszolni. A kefe süvített, majd lecsapott pucér fenekemre. Azt hittem, menten felreped a bőröm. Hirtelen egy éles fájdalom villámként cikázott végig rajtam. A második ütés szinte hajszá lpontosan ugyanott csattant, ahol az első, tovább fokozva ezzel a fájdalmamat. Nem bírtam sokáig. Hangosan könyörögtem, hogy hagyja abba. Ő azonban egy pillanatra sem tétovázott. Hatalmas, erős ütései metronóm pontossággal csattantak hátsómon. Ötöt ütött mindig egy helyre, aztán a másik félgömböt verte, majd újra visszatért az elsőhöz. Szinte el sem hittem, amikor a huszonötödik után durván felrántott, és a sarok felé penderített. Anita nem akarta megváratni a nőt, nem akarta még jobban kihozni a sodrából.
Szó nélkül a térdére feküdt, meztelen hátsójával az ég felé meredve. A szoknyámat tartva álltam a sarokban, hallgatva a könyörtelen ütések csattanásait és Anita jajgatását. Úgy tűnt, mintha még csak egy másodperc telt volna el azóta, hogy felálltam szállásadónk öléből, mikor abba maradt a verés, és rám förmedt:
– Akarsz repetázni is? Villám gyorsan elfoglaltam pozíciómat a térdén feküdve, nem akartam egy újabb adagot megkockáztatni. Azt sem tudtam, hogy a rám váró huszonötöt hogy fogom kibírni. Nem volt időm gondolkozni rajta: a nő ugyanott folytatta a leckéztetésemet, mint ahol abba hagyta.
Tűzvörös, lüktető fenekem minden ütésbe bele vonaglott. Ösztönösen kívánta elkerülni az elkerülhetetlen, hatalmas ütéseket. Vágyakozva gondoltam arra, amikor még Anita táncoltatta fenekemen a kefét. Az ő ütései simogatásnak tűntek e mellett a verés mellett.
Aztán ennek is vége lett; meggyötört, izzó hátsómat simogatva visszaálltam a sarokba, ügyelve arra, hogy a szoknyát le ne engedjem. Bár valószínűleg nem vehette volna észre elfenekelőm, mégis féltem megszegni utasítását. Anita is megkapta saját adagját, és szállásadónk utasítására csatlakozott hozzám a sarokban. Fenekelőnk felemelkedett a székből, lesimította szoknyáját, mely összegyűrődött a ficánkolásunktól, és elégedetten szemlélte munkája eredményét. Nem kellett szégyenkeznie, elnézve Anita égővörös, itt-ott lilába hajló, hurkás fenekét, és érezve a tüzes lüktetést a saját hátsómban. Be kellett látnom, alaposan végezte leckéztetésünket.
– Már csak egy kis apróság van hátra, mosolygott, aztán már magatokra is hagylak benneteket. A bocsánat kérés!

Nem elég, hogy így elvert, még köszönjem is meg neki? Nem sok kedvem volt a dologhoz, de túl kellett esni rajta.
– Köszönjük, hogy emlékeztetett minket a határidőre asszonyom! Nem tudom, mennyire voltam meggyőző, de nem szólt semmit. Anita is megköszönte a verést.
– További jó szórakozást, lányok, vette vállára a retikült, és kiment a szobából. Találkozunk elsején!
Megvártuk, míg becsukódik mögötte a bejárati ajtó, és csak akkor mertünk kimozdulni a sarokból.
– A szemét, sziszegte Anita fenekét simogatva.
– Nem gondoltam volna, hogy képes lesz így elverni, mondtam én is, miután egy piperetükör segítségével szemre vételeztem fenekem állapotát. Nem sokban különbözött Anitáétól.
– Hozok borogatást sóhajtott Anita, és eltűnt a fürdőszobában. Hamarosan két bevizezett törölközővel tért vissza.
Lehasaltunk a kanapéra, és rátettük a ruhákat fenekünkre. Megrázkódtam, amint a jéghideg ruha hozzáért hurkás popsimhoz, de jól esően csillapította a lángoló fájdalmat. Összenéztünk, és mindketten elnevettük magunkat. Onnan kezdve mindig időben fizettük a lakbért, bár tudtuk, hogy szállásadónk szívesebben táncoltatta volna a hajkefét hátsónkon.

A legjobb POTENCIANÖVELŐK itt! – A legjobb SZEXSHOP BOLT ÉS WEBÁRUHÁZ itt!